open

Rólunk

Home / Rólunk

Az együttes 2005-ben alakult a Mosonyi Mihály zeneiskola tanáraiból és volt növendékeiből.
A big band minősítése: „B kategória Ezüst Diploma”

 

Az eltelt években az együttes sok sikeres fellépést tudhat maga mögött.

 

Az évenkénti februári – teltházas- farsangi koncerteken kívül, több alkalommal Ausztriában, Szlovákiában és Erdélyben is felléptek Mosonmagyaróvárt képviselve.

 

Gyakori fellépői voltak a budafoki Országos, ill. a Szombathelyi Nemzetközi Big Band fesztiválnak.

 

2010-ben az 5 éves jubileumot egy jó hangulatú koncerttel ünnepelték telt ház előtt. A műsorban felléptek: Horváth Meggie és Szabó Árpád énekesek, valamint Kovács Zsuzsa hegedűs. A sztárvendég Majsai Gábor volt.

 

A zenekar repertoárjában a hagyományos swing zene mellett világslágerek Big Band hangszerelései is megtalálhatók. 2012-ben a februári koncerten Dr. Benkó Sándorral játszhattak együtt. Nagy élmény volt a zenekarnak és a közönségnek is.

 

2013 áprilisában Erdélybe kaptak koncertmeghívást. Mosonmagyaróvár testvérvárosában, Sepsiszentgyörgyön, a „Szent György Napok” rendezvényen nagy sikert arattak.

 

A zenekar alapítója és vezetője: Hernádi Sándor

 

 

 

TAGOK:

Az együttes vezetője::
Hernádi Sándor

 

Művészeti vezető:
Balogh Tibor

 

Kommunikációs vezető:
Bencsik Tibor (Bicsek)

 

Szaxofon:
Keszei Barbara
Vágó László
Rácz Enikő
Kövesdi Károly
Király Konél

Ének:

Szabó Nikoletta
Sebő Ilona
Csütörtöki Tamás
Mayer Róbert

 

Trombita:
Balogh Tibor
Vámos Gábor
Pécsi László
Hockstock Tibor
Tóth László

Harsona:
Hernádi Sándor
Szável Ákos
Végh Róbert
ifj. Vámos Gábor
Tóth Márton

 

Zongora:
Futó Gábor
Ónodi Marcell

 

Szólógitár:
Ónodi Kristóf
 

Basszusgitár:
Németh Gergely

 

Ütőhangszerek:
Závori Tamás
Marcsik Martin